fbpx Tisza-tó, egynapos családi kaland Tiszafüreden 1. | Fodor Vízitúrák

Tisza-tó, egynapos családi kaland Tiszafüreden 1.

Túra időpontja: 
2019. június. 22. szombat
Teltház!
Túraleírás
Fodor vízitúrák

Elnézést, ezen a túrán teltház van, de várólistára érdemes jelentkezni.

A Tisza-tó Magyarország második legnagyobb tava, melyet az 1970-es években mesterségesen alakítottak ki. A mesterséges kialakítás azonban alig érződik, sőt, több mint 200 madárfajával igazi vadon, Európában egyedülálló természeti környezet alakult ki az évtizedek során. Ékes bizonyítéka ennek, hogy nemrégiben a tó  Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó részeit a világörökség részévé nyilvánították. Érdemes tehát kenuba ülni és onnan felfedezni ezt a változatos világot. Az egyik percben még szűk nádfalak között evezünk, a következőben több kilométernyi nyílt víz tárul elénk, kicsit odébb fejünk fölött összehajló fák alatt lapátolunk, ahonnan tündérrózsa mezőre érkezünk és kisvártatva már egy madárfigyelő toronyból nézelődünk. Tollukat szárító kormoránok az elárasztott gyümölcsösök megmaradt fáin, hattyúk, kócsagok, szürke -és vörösgémek, szárcsák.  Elképzelted? Ha velünk tartasz, át is élheted!

További túraidőpontok:

Egynapos túra június 23.

Hétvégi túra június 28-30.

 

Napi menetrend
Fodor vízitúrák

Délelőtt 10 és 11 óra között találkozunk Tiszafüreden, a Horgász és Családi Kempingben. (Kastély u. 2.) 

Rövid oktatás, gyakorlás után vízreszállunk. Tiszafüred közvetlen szomszédságában lévő csatornákban eveznünk 2-3 órát.  A táv felénél a tiszaörvényi kikötő nádfedeles büféjében megpihenünk (jégkrém, sör, csoki beszerezhető).

További programlehetőségek:

Kalandsziget (http://www.kalandsziget.hu/ )

Tiszavirág Tanösvény ( http://www.szabicskikoto.hu/tisza-tavi-tanosveny-okoturak/ ).

Tisza-tavi Ökocentrum, Európa legnagyobb édesvízi akváriumával (http://www.tiszataviokocentrum.hu/hu/)

A programok változtatásának jogát fenntartjuk!
Részletes információ
Nehézségi szint: 
könnyű vízitúra kezdőknek is
Maximális létszám: 
70 fő
Szálláslehetőségek

Ha szívesen eltöltenél egy éjszakát Tiszafüreden, több panzióból és vendégházból választhatsz. A túrák indulási helyén lévő kempingben bungalók és apartmanok is vannak, 2500-3500 Ft/fő/éj áron. Sátrazni is lehet, kb. 1300 Ft/fő/éjszaka áron.

 

Szállás elérhetőségek: 
Kastély út, Tiszafüred, 5350, HU
+36 30 943 4768
Árak/Költségek
Részvételi díj: 
5900 Ft/fő
Törzsutas díj: 
5400 Ft/fő
Foglaló: 
3000 Ft/fő
Gyerek díj (5-14 éves korban): 
3900 Ft/fő
Gyerek díj (5 éves korig): 
Ingyenes
Szállásdíj: 
Nincs
Egyéb költség: 
Parkolási díj a kempingben 700 Ft

Részvételi díj tartalmazza:

Kenuk, lapátok, mentőmellények bérleti díja, oktatás, túravezetés.

Részvételi díj nem tartalmazza:

A szállás, az étkezések és a fakultatív programok költségei.

Étkezés

Sajnos ezen a túrán nem tudjuk biztosítani a közös bográcsozást. A kempingben étterem és jól felszerelt konyha is rendelkezésre áll. A közelben pedig kisebb élelmiszerboltokban is tudtok vásárolni.

  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
  • %AutoEntityLabel% - Fodor vízitúrák
Általános adatok
Résztvevők listája
Mentőmellényt kérek (méretek)

Mentőmellény gyerekeknek 14 év alatt kötelező, felnőttek csak akkor jelöljék be, ha valóban felveszik!