A Fodor Vízitúrák, nem hivatalos nevén a Fodorsport Bombastic International, vízitúrák szervezésével foglakozó családi vállalkozás. 1997 óta foglakozunk ezzel, és imádjuk. Legnagyobb szerelmünk a Tisza felső szakasza, mert itt születtünk és élünk. Ismerünk mindenkit, minket is ismernek, és talán elismernek.
Vezetünk túrákat még a Túron, a Bodrogon és a Hernádon, de messzebbre nem megyünk.

Legnépszerűbb túránk a Felső-Tisza + Túr, amely az országhatáron fekvő Tiszabecs faluból indul. Ezt a programot kifejezetten kezdő vízitúrázóknak készítettük, nagy örömünkre a kisgyerekektől a nagyszülőkig minden korosztály képviselteti itt magát.

Nagy figyelmet fordítunk a hajók esztétikus megjelenésére, vigyázunk rájuk és rendszeresen karbantartjuk őket. Megérdemlik, mert a vízen ők vigyáznak ránk.
Nekünk sajnos olyanunk nincs. A marketinges ragaszkodott hozzá, mert szerinte minden tisztességes cégnek legyen filozófiája. Ennek hiányában csak egyetlen alapelvet fektettünk le: megpróbálunk többet teljesíteni, mint amit a neten és a programfüzetünkben ígérünk.
- Soha nem ültem még kenuban, mehetek-e túrázni?
- Igen, vannak túráink, amelyeket kimondottan kezdőknek találtunk ki, és nagy gyakorlatunk van az újoncok oktatásában is.

- Milyen költségek vannak a részvételi díjon kívül?
- A kempingek díját minden túránál feltüntettük. Esténként bográcsos vacsorát főzünk közösen, ennek alapanyagköltsége kb. 500 Ft/vacsora. A közös főzéshez nem kötelező csatlakozni, de mivel majd' mindenki szokott, ezért csak azt kell jelezni, ha valaki nem akar vacsorát. Az autós költségekről kicsit lejjebb olvashatsz.

- Milyen korosztály szokott részt venni a túrákon?
- A 20-40 év közöttiek vannak többségben, de az utóbbi években nagyon sok kisgyerek és "szenior" vendégünk is volt.

- Hány éves gyerekeket vihetünk magunkkal?
- Nem életkortól függ, hanem attól, hogy képes-e a csemete néhány órát eltölteni a kenuban, és tudjon sátorban is aludni.

- Anyuka vagyok, két kisgyerekkel szeretnék vízitúrázni, fogom-e bírni?
- Apukák rendszeresen részt vesznek egy vagy több gyerekkel a túrákon, de ugyanezt anyukáknak nem javasoljuk. Természetesen nem kell élsportolónak lenni a túrázáshoz, de egy nőnek nem élvezetes, ha végig egyedül kell eveznie. Ilyen esetekben a családból vagy a baráti körből érdemes még egy legénységet toborozni.

- Ha kocsival utazunk, hol lesz az autó a túra alatt, és hogyan jutunk vissza érte?
- Az autókat minden túrán őrzött kempingben hagyjuk, ennek költsége 4-500 Ft naponta. A túra végén a sofőröknek mikrobuszt bérelünk a visszaútra, az egy főre jutó költség átlagosan 1000 Ft körül van.

- Tömegközlekedéssel hogyan lehet eljutni a túra indulási helyére?
- A jelentkezési lap kitöltése után küldünk egy automata választ, ebben leírjuk az utazási javaslatainkat is. Tiszabecsen értesítsetek az érkezésetek időpontjáról, és kocsival behozzuk a csomagjaitokat a busztól a kempingbe. Ha befértek az autóba, Titeket is.

- Milyen szálláslehetőségek vannak?
- A csapattagok döntő többsége sátrazni szokott, de a legtöbb táborhely közelében akad lehetőség házban alvásra.

- Mennyi konzervet vigyünk magunkkal?
- Minden táborhely közelében van élelmiszerbolt. Tiszabecsre érdemes hideg élelmet hozni, mert a gyülekező napján nincs közös bográcsozás. Büfé van a kempingben, de a bolthoz kb. 20 percet kell gyalogolni.

- Az előleget lehet-e üdülési csekkel fizetni?
- Igen, el lehet küldeni postán a csekket, csak macerás, mert a számlát alá kell írni a csekktulajdonosnak, és azt is postán kell el-, és visszaküldeni. Egyszerűbb az előleget pénzben befizetni, ezt az összeget pedig a túra indulásakor visszaadjuk, vagy beszámítjuk a kempingköltségekbe.

- Tényleg a Felső-Tisza legszebb hajóival túráztok?
- Igen.

- Miért nem szerveztek túrákat a Szigetközben, a Rábán vagy külföldön?
- Azért mert a Szatmár, a Bereg a szűkebb hazánk. Itt vagyunk igazán otthon, ezt a tájat tudjuk a leghitelesebben megmutatni Nektek. Itt a legnagyobb a helyismeretünk, és rengeteget gyúrtunk az autentikus felső-tiszai tájszólásunkra:)

- Ketten szeretnénk részt venni a túrán a párommal, össze kell-e ülnünk másokkal egy kenuban?
- Nem, idegeneket csak akkor ültetünk közös kenuba, ha kérik.


- Milyen felszerelést vigyek magammal?
- Sátor, hálózsák, matrac vagy polifoam, esőkabát, világos színű kalap vagy sapka, napvédő krémek, szúnyogriasztó, elemlámpa, műanyag vagy fém tányér és evőeszközök, egy darab polifoam evezéshez a fenék alá, néhány méter kötél. Ha nem bízol benne, hogy vízálló a sátrad, érdemes hozni egy takarófóliát is, amivel letakarod vész esetén. A vízitúrázónak érdemes beruháznia egy jó sátorra, ha vigyázunk rá, hosszú évekig kiszolgál minket. Javaslom olyan esőkabát beszerzését, aminek külön nadrágrésze is van. A Bodrog-ártéri túrákon nagyon hasznos a gumicsizma. Ukrajnában és a Hernádon kavicsos a meder, sportszandi vagy búvárpapucs a legjobb viselet.






Magyar Víziturisztikai Szövetség Alapító tagja
A részvételi díjat
ÜDÜLÉSI CSEKKEL
is fizetheted!



Vízitúra címkék:

Mi az a vízitúra?

Itt megtudhatod mi is az a vízitúra!
vízitúra fórum kenu evezés


Főoldal Videók Fotóalbum Fórum Kapcsolat Ajánló